Visszajelzés Új bővítmények

Kategória: 'Általános kérdések', témanyitó: Terratrue, témanyitás ideje: 6.10.17.

Kedves Fórum-Olvasónk!

Abban az esetben, ha aktívan részt szeretnél venni a fórum életében és szeretnél kérdezni a játékkal kapcsolatban, vagy beszélgetni szeretnél játékostársaiddal, be kell jelentkezz a játékba, majd onnan a fórumba. Ha még nincs felhasználói fiókod a játékban, akkor készítened kell egy új regisztrációt. „A játékhoz“
  1. Terratrue

    Terratrue Fórum-zöldfülű

    Sziasztok!

    Ezekről az "Akciós ajánlatok"-ban megvásárolható Bővítésekről szeretnék kérdezni. Előre is elnézést, ha rossz helyre írok, de mivel ezen esemény alkalmával váltak ezek elérhetővé, remélem, nem lesz gond. Előre bocsátanám, hogy most találkoztam először ezekkel, így elolvastam a fórumon az erről szóló részt, legalábbis amit találtam, ám közel sem kaptam meg minden szükséges információt.

    Tehát a kérdéseim:
    1. A legfontosabb kérdésem az lenne, hogy ezeknek a bővítéseknek van valami lejárati idejük, vagy véglegesen megmaradnak?
    2. Láttam, hogy mindegyiknek szüksége van bizonyos számú bővítési helyre, jól értem, hogy ez akkor úgy működik, hogy elérhetővé kell tennem a szükséges bővítési helyet azzal pl., hogy leveszek gerendákat? Vagyis alapból le kell mondanom bizonyos mennyiségű ÉP-ről, hogy használhassam ezeket?
    3. Hogyan lehet fejleszteni ezeket, illetve mibe kerül pontosan a fejlesztésük?
    4. Ugyanabból a bővítésből lehet egyszerre többet is felszerelni? Ha igen, a hatások milyen módon változnak?

    A segítséget előre is köszönöm, mindenkinek további jó játékot!
     
    *pαℓذ* kedveli ezt.
  2. Apolló

    Apolló Fórumőrült

    Üdv!

    1. A bővítmények véglegesen megmaradnak.
    2. Igen, vannak olyan bővítmények, amelyekből 1 db több
    bővítményhelyet foglal el. Itt el tudod olvasni, hogy mennyit: https://board-hu.seafight.com/threads/ismerteto-kereskedo.1124/#post-2995
    Ez azt jelenti, hogy le kell venned gerendákat, hogy legyen szabad helyed.

    3. A fejlesztésükről egyelőre nincsen információnk. Jelenleg a 0. szintűek érhetők el a rendelési oldalon is.

    4. Igen, lehet többet felszerelni, viszont még nem teszteltük le, hogy ez milyen hatással bír. A vudu életesek pl. összeadódtak.
     
    Terratrue kedveli ezt.
  3. Apolló

    Apolló Fórumőrült

    Megkérdeztem, és kiegészítettem az ismertetőt még két dologgal.
    https://board-hu.seafight.com/threads/ismerteto-kereskedo.1124/#post-2995

    Vannak abszolút értékek és vannak átlagolt értékek.
    Az abszolút értékeknél minden egyes bővítmény megadja az ott írt plusz tulajdonságot. Pl. 1 db 0. szintű Megbűvölt támoszlop +1200 vudupontot jelent, ha 5-öt teszel fel, akkor az +6000.

    Az átlagolt értékeknél pedig a feltett tulajdonságok átlagát kapod meg. Ez majd akkor lesz érdekes, amikor már több szint is elérhető lesz, mert akkor azoknak az átlagát fogja venni a rendszer.
     
    Terratrue kedveli ezt.
  4. |Noisecontrollers|

    |Noisecontrollers| Járnitanuló

    "Amelyik tulajdonságnál az "átlagolt" szó szerepel, ott az összes bővítmény által hozzáadott értékek átlagát vesszük."
    Tehát, ha én ezt itt most jól értelmezem: ha van egy ötös viharlámpám, ami 20% sebzést ad, ha felteszek még pluszba egy nullásat, ami 10% ot még adna, akkor nem 30% plusz sebzést kapok, hanem még csökken is a sebzésem. :D:D:D
    Nincs Április elseje, de lehet, hogy a játék üzemeltetői ezt másképp gondolják.:)
     
  5. Apolló

    Apolló Fórumőrült

    A 20 és a 10 átlaga 15. Megnéztem, így működik.
     
  6. Apolló

    Apolló Fórumőrült

    Utánaérdeklődtem, hogy hogyan számolja az "átlagolt" értékeket a rendszer.
    A Megerősített bordázat példáján magyarázom el:
    A Megerősített bordázat sebzéselkerülése átlagolt érték. Ez a játékban úgy működik, hogyha valami mást is teszel fel mellé, például Keményfa gerendát, akkor a sebzéselkerülés értéke kevesebb lesz, mivel a rendszer az összes aktív bővítmény számát használja az átlagszámításnál. Így minél több másféle bővítmény is van fent (például gerenda), annál kevesebb bónuszt ad meg a Megerősített bordázat.
    Tehát ahhoz, hogy a Megerősített bordázatnak jobb hatása legyen, két dolgot lehet tenni:
    1. Csak Megerősített bordázatot feltenni (ekkor megadja azt a bónuszt, amit az ismertető is ír)
    2. Lehetőleg minél több Megerősített bordázatot feltenni
    A többi olyan bővítményre is igaz az, ahol "átlagolt" értékekkel számol a rendszer.
    Remélem, így sikerült jobban megérteni, hogyan működnek az új bővítmények.
     
  7. ¤paraszt¤

    ¤paraszt¤ Aktív író

    eddig értem,de mi köze van a sebzéselkerülés átlagának az általam feltett gerenda ép-et adó tulajdonsága illetve száma?mivel ép-et ad nem pedig +sebzést vagy +sebzés elkerülést..
     
    ¤₦-βєNņø-₦¤ kedveli ezt.
  8. ¤paraszt¤

    ¤paraszt¤ Aktív író

    még 1 kérdés:a viharlámpa miért nem adja meg a +sebzést amikor nem rakok fel semmit sem mellé és a hajóáttekintésben megjelenik az elvileg hozzá adott + ágyúsebzés?( se npc-re se játékosra)
     
    ¤₦-βєNņø-₦¤ kedveli ezt.
  9. Ragnar1983

    Ragnar1983 Utánpótlás-írogató

    nekem csak ha az 5 DB acélozott lánc van fent megadja a plusz 25% szigonysebzést bár ezt a gerenda dolgot nem értem mi köze van a szigonysebzéshez :)
     
  10. ¤₦-βєNņø-₦¤

    ¤₦-βєNņø-₦¤ Junior szaki

    Apolló ! Légyszíves nézd meg hogy ha 6db megerősített bordázatot felraksz és e-mellé egyenként teszed fel mondjuk a gerendáidat akkor bizony nagyon nem stimmelnek a százalékok..( már mint ahogy csökken ) Azt meg már meg se merem kérdezni hogy a 6 db megerősített bordázat összesen miért csak 10% sebzés elkerülést ad ? pontosan annyit mintha 1 db-ot tennék fel belöle......nagyon nem stimmelnek itt a dolgok :-(
     
  11. Esi

    Esi Fórum admirálisa

    Ha felteszem a 6 Bordázatot, és mellé elkezdem tenni a gerendákat is, akkor pontosan kijön az arány. Pl. ha csak a 6 bordázat van fent, akkor 10%-ot ad, de ha felteszel mellé még 6 gerendát is, akkor csak 5% pluszt ad hozzá, ami arányosan jó, mert 12-ből 6 csak a bordázat, azaz a fele, tehát a 10%-nak is csak a felét adja hozzá.
    És azért lehet többet is feltenni, mert amikor felteszel több gerendát vagy más tárgyat, akkor az arányok tartásához lesz többre szükség.
     
  12. Esi

    Esi Fórum admirálisa

    1 db lánc is megadja a 25%-ot, ha nincsen mellette más
     
  13. Esi

    Esi Fórum admirálisa

    Én úgy látom, hogy megadja, valami nincsen jól beállítva nálad
     
  14. Ragnar1983

    Ragnar1983 Utánpótlás-írogató

    a csomagban ami a legkisebb volt 5 db volt és az ismertetőben is 5 db láncot irt a szűkséges mennyiségnek. a lényeg hogy megadja csak arra lennék kiváncsi mikor lehet majd fejleszteni ezeket a bővitményeket.?
     
  15. ¤₦-βєNņø-₦¤

    ¤₦-βєNņø-₦¤ Junior szaki

    Esi ! Ez igy nem frankó....ha 1 bordázat 25 gerenda helynek felel meg akkor amikor az arányt számolod miért nem ezt a szabályt alkalmazod ?.
     
  16. Esi

    Esi Fórum admirálisa

    Én nem tudok mással számolni, mint amivel számol a játék. Ha így találták ki a logikát rá, akkor ezzel kell számolni, hogy 1 bővítmény 1 bővítmény és nem a helyfoglalás alapján.
     
  17. ¤₦-βєNņø-₦¤

    ¤₦-βєNņø-₦¤ Junior szaki

    Értem amit mondsz,csak így semmit sem érnek a bővítmények.Egyébként a logikáról meg csak annyit,hogy ez így ebben a formában nem jó.Akkor lenne matematikailag helyes ha 1 borda = 0,04 gerendával lenne egyenlő. Carl Friedrich Gauss sírva nézné ezt az okfejtést,pedig hát ugye Ö is német volt.
     
    *pαℓذ* kedveli ezt.
  18. paraentelodon

    paraentelodon Utánpótlás-írogató

    tisztelt Esi , Apolló ! Én azt megértem ,hogy ti úgy számoltok a bővítményekkel ,ahogyan azt a játék pillanatnyilag is számolja, de itt a játékosok részéről több érdekes problémának tűnő gondolat, kérdés, is megfogalmazódik, amelyek gyorsabb megoldásához jó néhány esetben , nem a játékban kapott értékek kiszámításának elmagyarázása , hanem a köztetek ,és a játék fejlesztésével/működtetésével foglalkozó kollégáitok közti , gyakoribb kérdezz-felelek vinne közelebb. Dióhéjban pl. : az átlagolt elosztásnál valóban, (és a szándékuk szerint is? ) ugyan annyit nyom a latban egy 1 helyes bővítmény ,mint amelyik 25 helyet foglal el ? , vagy a viharlámpánál az átlagoltnak meghirdetett 10% sebzés elkerülése csökkenés , mégis miért darabonként növekszik, a megadott értékkel?, ami ezek után igen csak abszolútként viselkedik.. Az ilyen és hozzá hasonló kérdések közvetítése a fejlesztők irányába a ti feladatotok! . Hiszen egy "sima" játékosnak szinte 0% az esélye a közvetlen értekezésre a "feljebbvalóitokkal" , bármennyire is jó a meglátása, vagy igaza lenne egy dologgal kapcsolatban. További munkátokhoz sok erőt ,és kitartást kívánok ! :) üdv. para
     
    Utoljára szerkesztett: 21.10.17
    *pαℓذ* és Ne_etesd_a_trollt! kedveli ezt.